A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának előadása
Rendező: Szívós Károly
Műsoridő: 45p
Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó
Az előadás Cókmók kalandjain keresztük a kisgyermekeknek mesél arról, hogy hogyan találhatjuk meg a helyünket a világban. A történetben a kis manó a vándorlása során új barátokat szerez, miközben segít a szekrény lakóinak. Az előadás a 3 éves korú gyermekeknek próbál választ adni a bennük felmerülő alap-kérdésekre, úgy, hogy a kicsik néhány pillanatban akár magukra is ismernek. Emellett az előadás interaktivitásának köszönhetően maguk is bekapcsolódnak a cselekménybe.
Szereplők: Bandura Emese, Bandura Tibor, Nagy Anikó és Nagy Tamás. A bábjáték látványvilágát Török Ágnes m. v. Blattner Géza díjas művész alkotta meg, a zeneszerző Bornai Szilveszter m. v. volt. Az előadás ügyelője és súgója Liegner Zsolt. Rendezte: Szívós Károly m.v., Blattner Géza díjas