Betyárok ideje – gombóc, stukker újratöltve
Bemutató: 2022.10.04 | Műsoridő: 150 perc 12+

Az 1800-as évek közepén, népszerű francia ponyvaregények címlapján cirkalmas betűk hirdették: A magyar Rinaldo Rinaldini! A hangzatos jelzővel a hírhedt bakonyi betyár Sobri Jóskát illették. Azóta kalandos élettörténetéből számos színházi és filmes adaptáció született. Nem véletlen tehát, hogy mi is őt választottuk vacsoraszínházi előadás főszereplőjéül. Az ötfogásos menüt képregényhez illő népballadákkal, Sobri viselt dolgait firtató komikus bírósági jelnetekkel és groteszk üldözéses akciókkal fűszerezik majd a Kabóca Bábszínház színészei. A „betyáros lakomához” természetesen finom borok is dukálnak.

Kedves vendégeink! Amit jó szívvel ígérhetünk: egy minden tekintetben tartalmas, szórakoztató este a Folly Arborétum vendéglőjében.

 

Az előadás a Kabóca Bábszínház produkciója.
A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.

 

Versek: Kaszás Villő
Dramaturg: Szántó Viktória
Tervezők: Rumi László és Rumi Bori
Zenei szerkesztő: Bakos Árpád

Rendező: Rumi László (Blattner Géza –díjas)

Szereplők:                                                 
Bakos Árpád mv.
Benkő Zsuzsanna
Gidófalvi Imola
Miller Patrik   
Rumi László mv.                                     
Szívós Réka
Szőke Kavinszki András
Taba Dorottya Lucia