Gidófalvi Imola és Mészáros Ágoston Jakab a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen osztálytársak voltak, most a Kabóca Bábszínház bábművészei. A fiatalok annak a közelmúltnak a Magyarországát idézik meg a Csókolom, hol a víz? című új előadásukkal, amelyben ők maguk még nem éltek. Hogy miért kötődnek ehhez a korszakhoz, mitől egyszerre újító és mégis klasszikus darab a Csókolom, hol a víz?, arról az egyszemélyes produkció színésze és írója, Imola, illetve az író és rendező, Ágoston mesélt.

Imola, a Csókolom, hol a víz? eredetileg egy egyetemi munkád volt.

Imola: 2017-ben másodévesek voltunk az egyetemen, amikor elkezdtünk vásári bábjátékot tanulni, ebből harmadévre lett egy hat-hétperces etűdöm. Ez a klasszikus olasz vásári bábjátékokból ismerős Pulcinella produkcióknak volt egyfajta feldolgozása. Ami az olaszoknál Pulcinella, az nálunk Vitéz László. Ez a feladat követelmény volt az egyetemen, de annyira jól sikerült, hogy végül különböző fesztiválokra is elvittük. Nagyon élveztem és szerencsére a közönség is.

Mit érdemes tudni erről a műfajról?

Ágoston: A vásári bábjáték a hagyományos kesztyűs bábjáték tradicionális formája. Nevéből adódóan, régebben vásárokban jelentek meg ezek az előadások.

Mi minden történt a darabbal az elmúlt években?

Imola: Hosszú volt az út, mire a hétperces etűdből eljutottunk egy negyvenperces előadásig. Ágostonnal közösen arra gondoltunk, hogy ha már mind a ketten itt vagyunk egy színháznál, mi lenne, ha készülne egy közös előadásunk. Régi vágyunk volt egy önálló produkció. Az eredeti ötlet tényleg az egyetemi munkám volt, de aztán valahogy teljesen más vonalon indultunk el, és végül megszületett ez az előadás.

Ágoston: Egy olyan produkciót akartunk létrehozni, ami elsősorban hagyományos kesztyűsjátékon alapszik. Egy bábosnak ez a legklasszikusabb választás egyéni produkciót alkotni.

Hogy jött az ötlet, hogy te fogod rendezni?

Ágoston: A Kabóca művészeti vezetése vetette fel, hogy Imola megérett egy önálló, egyszemélyes produkcióra – korábban ő még nem állt ennyire komplex feladat előtt egyedül a színpadon. Még arra sem volt precedens, hogy én rendező feladatot kapjak, így most mind a ketten próbára tehetjük a képességeinket valami újdonságban. Ahogy elkezdtünk dolgozni, úgy egyre több öröm és támogatás jött. Elkezdtünk szerkeszteni egy teljesen önálló történetet, de a darab épít – és muszáj is, hogy építsen – a klasszikus vásári fogásokra. Ellőjük a klasszikus patronokat, ám ezt egy olyan korszakba és egy olyan történetbe ágyazzuk, ami szokatlan ebben a műfajban.

A szüleink fiatal korából való korszellem fog visszatükröződni. Hogy jött ez az ötlet?

Imola: Még a megírása előtt elkezdtünk gondolkodni a történeten, és valahogy egyértelmű volt. Ez az a korszak, amiben ugyan egyikünk sem élt, de mégis közel áll hozzánk. Egyfajta nosztalgia van bennünk a szüleink és a nagyszüleink történetei által.

Ágoston: Én nagyon szívesen foglalkozom ezzel a korszakkal, izgat a kultúrtörténete, a történelme, a járművektől kezdve egészen a politikáig – amit persze egy gyerekelőadásban nagy mélységekig nem boncolgatunk. Ez a rendkívül vitatott közelmúlt még kiaknázatlan téma a bábszínpadon. A klasszikus vásári műfaj az általában játszott korszaka mellett – ami elsősorban a XIX. század – alkalmas arra, hogy más korokba is beágyazzuk. Szerintem minden gyerek ismeri a molnárt, a juhászt, a pásztort, a gulyást, Döbrögit, Lúdas Matyit, de nem találkozik semelyik mesében a kádári szocializmussal – valószínűleg nem véletlenül. Igazából csak felmutatjuk, hogy ez a magyar történelem egyik legmeghatározóbb korszaka, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy színházat lehessen belőle csinálni.

Milyen témák férnek bele egy gyerekeknek (is) szóló előadásban?

Ágoston: Az akkor közel újnak számító, és az előadásban is felvonultatott vasúti járműveknek a javarésze a mai napig koptatja a magyar síneket. Például idén ünnepli a hatvanadik évfordulóját a Magyarországon még most is a legnagyobb arányban közlekedtetett villamosmozdony. De ne felejtsük el, hogy nagyon sokan a gyerekeket elkísérő felnőtt nézőink közül ebben az időszakban voltak fiatalok. Abban bízunk, hogy kellemes nosztalgiával fognak visszaemlékezni a konkrétumokra.

Imola: Konkrétan a történetünk 1988-ban játszódik.

Ágoston: Meg kellett határozni egy pontos dátumot, amihez a kulturális utalásainkat tudjuk kötni. Izgalmas volt ebbe a korszakba helyezni egy történetet. Ettől függetlenül szinte mindenkivel találkozhatnak a nézők a mi karaktereinken keresztül, akinek helye van egy vásári bábjátékban. Itt nem molnár lesz, hanem vízvezeték-szerelő. Nem ördög lesz, hanem házmester. De a csehovi pisztolyt, ami ki van akasztva a színpadra, azt el fogjuk sütni. El lesznek verve azok, akiket el kell verni és lesz a darabban kergetőzés is. Ez egy tényleges vásári bábjáték, csak egy szokatlan korszakkal. Ez egy első rendezés, egy első egyéni előadás. Nálunk sokkal komolyabb vásári bábjátékosok vannak Európában. Mi nem azt szeretnénk, hogy ez egy korszakalkotó előadás legyen a műfajban, azért dolgozunk ezzel a korszakkal, mert ezen keresztül beszélünk egy kicsit magunkról is. Megtaláltuk azokat a szereplőket, akiket tudtunk idomítani a klasszikus vásári szereplőkhöz. Ezért lesz Imoláé és az enyém, illetve reméljük, hogy mindenkié, aki megtalálja benne a szórakozását.

Ez alapján én nagyon várom a gyerekek nagyszüleit is. Kiknek ajánljátok?

Imola: Az előadás életkori besorolása 4 éves kortól végtelenig. Nem titkolt célunk volt, hogy ne csak a gyerekek élvezzék, de az őket kísérő felnőttek is.

Ágoston: Nehéz is volt úgy lavírozni a szövegkönyvben, hogy a gyerekbarátságtól soha ne szakadjunk el, de mégis kortalan poénokat, utalásokat használjunk, tehát tényleg mindenkinek ajánljuk. Vannak a történetben olyan nehézségek, amelyek az Imola korabeli lányokat érintik, az idősebb korosztálynak ott az Opera luxus rúzs. Azt szeretnénk, hogy ez egy olyan élmény legyen, ami a nézőt magával tudja ragadni.

Mindkettőtöknek ez egy nagy első az életében. Hogy érzitek magatokat ebben?

Imola: Nekem nagy segítség az, hogy Ágoston az alkotótársam, a többéves jó barátságunkra való tekintettel támaszt tudunk egymásnak nyújtani. Nyilván nehéz ez a folyamat, de tisztában voltam azzal, hogy egy egyszemélyes előadást megírni, megrendezni és eljátszani nem egy olyan dolog, amit kirázok a kisujjamból. Most már a célegyenesben vagyunk, szerintem minden percét élveztük. Azt is, amit nem.

Ágoston: Nekem abban nem volt tapasztalatom, ami a rendezésen kívüli munka. Maga a rendezés mint művészeti munka az idő felét teszi csak ki. Meg kellett tanulnom összefogni a produkciót, megfelelően kommunikálni mindenkivel. Ugyanúgy koordinálni zeneszerzőt, a bábtervezőt, a látványtervezőt, mint azokat a munkatársakat, akik a kivitelezésben vettek részt.

Ki mindenki áll emögött a darab mögött?

Imola: A dramaturgunk Szántó Viktória, akiről mondhatjuk, védnöke is az előadásnak. Sokat segített nekünk, nagyon jó szeme van. Az alkotó csapatunk pedig olyan emberekből áll, akikre nagyon-nagyon büszke vagyok. Egytől-egyig mondhatjuk rájuk, hogy abban, amire felkértük őket, nincs konkrét tapasztalatuk, de mind olyan emberek, akikhez bizalommal fordulunk, akiknek jól ismerjük a munkásságát.

Ágoston: Mindenki profi, de nem a színházi vonalon. A látványtervezőnk, Szalai Balázs grafikus, de színházra alkalmazott grafikában még nem volt tapasztalata. A zeneszerzésben Bőhm Balázs van a segítségünkre, aki sok hangszeren játszik, nagy tapasztalata van, de alkalmazott zeneszerzésben még nem volt része. Ferenczi Zoli, a bábtervező az, akinek színházi értelemben a legnagyobb múltja van. Nagyon reméljük, hogy közülük, aki megtartja az érdeklődését, ezen a vonalon is profivá tud válni. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy megbízhatóság és végtelen profizmus övezte a munkájukat. Remélem, hogy őket is megtalálja a szakma. Föl se merült bennünk, hogy az általunk elképzelt báboknál, díszletnél minden sokkal szebb lesz. Itt lépett a képbe a Kabócából Somogyi Krisztina, Kerekes Péter és Zsida Ágnes, akik minden megálmodott dolgot csodálatosan létrehoztak. Péter maga kérte, hogy ha gyakorolni akarunk a bábokkal, akkor vegyük ki a kezéből, mert örök életéig képes lenne faragni, csinosítani. Kriszta képes volt még a főszereplő farmernadrágjának a farzsebére használható miniatűr farzsebet is varrni. Zságinak pedig sikerült olyan komponensű piros színt találnia, ami a valódi Karaván pörkölt kávénak a színe. Talán ezek jól illusztrálják a precízséget. Ott van még a háttérben édesapám is, Mészáros György, aki díszlettervezőként csatlakozott hozzánk, ugyanis az általam fölvázolt díszletet ő tervezte meg méretarányosan.

A Kabóca teljes stábja izgatottan várja a szombati premier előadást. Már csak a nézőkre várunk.

Az előadás bemutatója április 22-én 10 órakor a Kabóca Bábszínházban lesz.

Jegyek elérhetőek online.

Borító fotó: Peka Roland

Képek: Verpulácz-Béres Szandra, Vörös Eszter

Írta: Vörös Eszter