„A tenger ünnepe a természet szeretetére és a harmónia keresésre invitál bennünket.” -interjú Gulyás Annával

Mi inspirált arra, hogy megírd Mama Yeye történetét, és miért választottad ezt a különleges brazil tengerparti környezetet a cselekmény helyszínéül?

Ez egy közös darab. Danny Bainnel megbeszéltük, hogy készítünk egy közös előadást, Szántó Viki pedig a rendező lesz (Dr. Szántó Viktória rendező, intézményünk igazgatóhelyettese). Mindannyian rengeteg ötletet raktunk bele az alap kiindulásba. Amikor elkezdtünk gondolkodni, hogy milyen előadást csináljunk Dannyvel, nekem rögtön eszembe jutott A hangszerek eredete, egy afrikai legenda. Danny is zenész, én is zenész vagyok és ő csodálatosan játszik dobon. Danny azt mondta, hogy a legendát úgy is megjeleníthetnénk, hogy az afro-amerikai, kubai és brazil kultuszokat alapul vesszük. Ahogy átvitték az afrikaiakat az Újföldre, ők vitték magukkal a legendáikat, álmaikat, így kialakult egy afro-amerikai kultuszrendszer. Brazíliában van ennek egy különleges ága, a kandomble (szinkretista, elsősorban afrobrazíiliai vallás), így azt gondoltuk, hogy brazil muzsikákkal, -kulturális elemekkel tudnánk az előadást színezni. Így jött az ötlet, miszerint lehetne az előadás alapja egy Tengeranya ünnep, mely Brazíliában nagy hagyománynak örvend. Gyönyörű ajándékokat visznek: faragott csónakocskákat a fejükön tele rózsával, sok-sok virággal. Hófehér ruhába öltözve táncolnak és énekelnek a tenger tiszteletére. Nagyon megtetszett az ötlet, mert egy évig gyűjtöttem anyagot afroamerikai kultuszokról Kubában, így egy nagyon szoros, életemhez kapcsolódó ága is van ennek a történetnek. Danny pedig évekig tanult Brazíliában dobolni, így nagyon alaposan tudta hozni ezt a fajta zenei világot. Én is éltem gyermekkoromban Brazíliában egy esztendőt, így mindkettőnk részéről van személyes kapcsolódás.

Mama Yeye karaktere erős és karizmatikus nő, de egy váratlan helyzetben találja magát. Mit szeretnél, hogy a fiatal nézők megértsenek a karakteréből és a döntéseiből?

Mindig szerettem volna fekete nő lenni. Van Duke Ellingtonnak (amerikai zeneszerző, jazz zongorista) egy könyve Mindenem a muzsika címmel. Az önfeledt létezés örömét, a jelenvalóságot, az önmagadban való természetes hittel átitatott világot ízlelgettem a könyvben, a szerző szemén keresztül. Ahogy Kubában néprajzi gyűjtéseket folytattam, azt láttam, hogy olyasfajta életigenlés, ösztönös élet- és önszeretet van jelen sok-sok afrikaiban és kubaiban, ami a mi melankóliára hajló, önostorozó kultúránkban kevésbé természetes. Ez a világ nagyon különleges. Mama Yeye figurája sokat merít innen. Nyilván belevegyül a saját világom is. Minden esetre ő egy olyan személyiség, akit nagyon tisztelnek az egész partvidéken. Mindenki csak Mamának szólítja, ugyanis ő átlátja a dolgokat: egy igazi bölcs, aki tudja, hogy a tengernek is meg kell adni a figyelmet és a természethez is mélyen kell kapcsolódni. Ő tudja tánccal és énekekkel gyógyítani a világot, nagyon komoly lelki tanácsadó. Karaktere ezt a fajta szakrális lendületet közvetíti: rengeteget idéz brazil közmondásokból, amik bele vannak szőve a darabba. Kapcsolódik a múlthoz és a fiatalokhoz is egyaránt, de legfőképp az éghez.

Az előadásban fontos szerepet kap Guga és a majomzenekar is. Hogyan alakítottad ki ezeket a játékos, mégis pimasz karaktereket? Mi volt a célod ezzel a komikus vonallal?

Guga karakterét és nevét Danny hozta. Itt van ez a magasztos szertartás: ünnepi helyzet a tengerparton, hófehér ruhában ott áll Mama Yeye, de nem jönnek a dobosok. Érkezik azonban egy napszemüveg árus, aki nagyon jól pergeti a ritmust a napszemüvegei szárán. Hozzá tud fordulni Mama Yeye, amikor nehéz helyzetbe kerül. Guga belecsöppen ebbe a szertartásba, így találkoznak, ez pedig egy nagyon szép színházi helyzetet eredményez: így ötvöződik a magasztos és a humoros szál a történetben. A majomfigurák szintén nagyon fontos szereplők, ők tulajdonképpen az előadás drámai csúcspontjához kapcsolódnak. Karakterük leginkább egy dalban lesz kibontva, de többet nem árulok el.

Színészként hogyan élted meg, hogy íróként és zeneszerzőként is közreműködtél az előadásban? Mik voltak a legnagyobb kihívások ezekben a szerepekben?

Nekem mindig nagy öröm, ha ilyen helyzetbe keveredhetek. Nagyon megtisztelő, hogy több szálon élhetem meg az előadás részleteit, mindent megtapasztalok azáltal, hogy írok és gondolkodom zenéken. Ahogy tanulom a szöveget, többször tapasztalom, hogy valamit másképp esik jól kimondani és a próbafolyamat során ez még többet finomodik. Ilyenkor nagyon kellemes, hogy önmagammal vitathatom meg, hogy mit is kellett volna máshogy írni. Ekkor természetesen megkérdezem az alkotótársaimat, ha komolyabb változtatásról van szó, hogy mit szólnak. Ami talán nehéz, hogy a bemutatóhoz közeledve még mindig felfedeztem olyanokat az előadásban, amiket át kéne írni. Közben pedig már szívesebben tanulnám a szöveget, mint újra alkotnám. Viaskodik bennem a maximalista szerző és az előadóművész, aki azt mondja, hogy már ne bonyolítsam tovább.

Van valami különleges üzenet, amit különösen szeretnél átadni?

A tenger ünnepe azért szívbéli nekünk, mert nagyon erősen a természet szeretetére és az isteni harmónia keresésére invitál bennünket. Ez egy olyan kultúrából szedett alaphelyzet, ahol nagyon szorosan kapcsolódnak az emberek a természethez. Azt gondolom, hogy a karantén alatt nagyon sokan visszahúzódtunk, ezáltal az emberi zajt vissza tudtuk húzni, ami a természetnek pihenőt adott. Ha a szívünkkel is rá tudnánk hangolódni a környezetre, ha énekelnénk a fáknak és imádkoznánk az erdőkért, ha gondolnánk a levegőre és a földre, mi is ünnepelhetnénk, mint ahogy Brazíliában teszik. A természetre való szakrális odafigyelést szeretném átadni.