Színházunk bár nem tartozik a város elsődleges turisztikai attrakciói közé, az EKF évre készülvén rengeteget fejlődtünk mind szakmailag, mind az infrastruktúra területén, hiszen át kellett alakítanunk szakmai profilunkat: eddig a helyi lakosokat szólítottuk meg kisebb-nagyobb sikerekkel, most pedig az ide látogató turistákra építünk, mint potenciális nézőkre. Ehhez teljesen más profilú szakmai tartalmakat kell gyártanunk, hiszen már nem csak a régóta létező nézői bázisunkra számítunk eseményeinken, hanem korosztálytól, anyanyelvtől függetlenül bárkit szeretnénk megszólítani, aki kicsit is nyitott a (báb)színházra. Ezt elsődlegesen a Kabóciádé Családi Fesztiválunkkal tudjuk elérni, de a hétvégi rendezvényeinken is egyre gyakrabban számítunk azokra a nézőkre, akik csak nyaralásukat töltik Veszprémben. Éppen ezért a színház teljes kommunikációs stratégiája átalakult, egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk ars poeticánk és az általunk képviselt társadalmi értékek kommunikálására. Jelen pályázat abban segít bennünket, hogy olyan termékkínálatot fejlesszünk, amelyek ezt a megváltozott (turisztikai) funkciót a kreatív, alkotói és teátrális szemléletmódunkkal vegyítsük. Fesztiválunk házigazdái, Boróka Királynő ás Habakuk Király mint jelenleg uralkodó királyi pár tartanának városvezetési sétákat a kisgyerekes családoknak, amely eseményhez új jelmezek és trónus dukál. Színházunk számára lassan a mindennapokat befolyásoló tényező, hogy igyekszünk fenntartható módon működni, ehhez Zöld Játéktér munkacímmel egy olyan kreatív és edukatív teret fejlesztünk, mely minden hozzánk látogató számára kommunikálja majd a vizek védelmét és az erre való törekvés fontosságát. Fontos számunkra az akadálymentesítés, ennek fejlesztésére olyan csomagokat biztosítunk majd a látogatóink számára, melyek elősegítik az esetlegesen túl intenzív impulzusok egyéni szabályozását, illetve egy tablet segítségével a siketek számára tudunk majd jelnyelvi tolmácsolást biztosítani.
A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.
Következő előadások
-
Malac és Liba - 02.28. Tartsatok velük és legyetek ti is Malac és Liba barátai! Ismerjétek meg szeleburdi hőseinket, és nevessetek kalandjaikon! Tóth Krisztina gyerekeknek és szüleiknek egyaránt kedves történetei bővelkednek a humorban, melyekkel igazi közös, családi élmény lesz ez az előadás. Kabóca Bábszínház 8200 Veszprém, Deák Ferenc utca 13 2026. 02. 28. 10:00 - 10:50 -
Szélkötő Kalamona - 03.07. Amikor a főkirály, valamennyi királynak a királya nem adta a lányát Kalamonának, az fogta magát, és a Szelet megkötötte. És az egész ország-világban nem találtatott egyetlen teremtmény, aki a Szelet megszabadítsa. Kabóca Bábszínház 8200 Veszprém, Deák Ferenc utca 13 2026. 03. 07. 10:00 - 10:40
-
Kőleves - 03.14. Mi történik, ha egyszer csak beállít hozzánk egy kiszolgált katona, ráadásul egy igencsak furcsa főzőberendezés társaságában? Főzni kezd, természetesen. Megfőzni egy jó levest, és megfőzni minket, a közönséget is. Kabóca Bábszínház 8200 Veszprém, Deák Ferenc utca 13 2026. 03. 14. 10:00 - 10:50
Még ajánljuk
-
Takarásban 5. rész - Interjú Kocsis Pállal, Az ember tragédiája című előadás rendezőjével Kérdések és válaszok a Kabóca Bábszínház előadásai kapcsán
-
Takarásban 4. rész - Interjú Boráros Szilárd vezető tervezővel, Az ember tragédiájáról Kérdések és válaszok a Kabóca Bábszínház előadásai kapcsán
-
Februárban is vendégül látjuk Veszprémet! Az év minden hónapjában egy-egy veszprémi városrész lakóit szeretnénk vendégül látni gyermek- és felnőttelőadásainkra! A februári kedvezményezettünk Jeruzsálemhegy.
Iratkozzon fel a hírlevelünkre, hogy értesüljön újdonságainkról!