édes hazám - Interjú Kocsis Pállal, az előadás rendezőjével

Neked miért fontos a ’haza’, mint téma? 

A hazájához való viszonya szerintem alapvetően mindenkinek fontos, akkor is, ha aktívan foglalkozik vele, és akkor is, ha nem. Én Nádasdy Ádám A hazafiúi hűségről című versét tartom az előadás egyik mottójának, ebből indultam ki az előadás szövetének létrehozásakor. Szerettem volna behozni a személyes aspektust, családi szinten. Egy olyan család köré szerveztem a „cselekményt”, amiben négy generáció képviselteti magát. 

Az ’édes hazám’ című antológiában (szerk.: Bárány Tibor) sok vers van, ez egy gazdag merítés. Mi volt a fő szempontod, amikor verseket válogattál az előadásba? 

A magyar költők – klasszikusak és kortársak egyaránt – hangsúlyosan a hiányérzetüket fogalmazzák meg a hazájukkal kapcsolatban. Én nem szerettem volna, hogy ebben az előadásban úgy beszéljünk a hazáról, hogy az milyen rossz. És ezzel elérkeztünk az előadás másik mottójához, Kányádi Sándor Két nyárfa című verséhez. Ez egy szerelmes vers, nincs benne a kötetben, de segít megérteni, hogy attól még, hogy valaki a dühét, vagy éppen a hiányérzetét megfogalmazza, amögött nagyon erősen ott van a szeretet is. Minden, amit kifogásolunk, hiányolunk, ami bánt vagy elkeserít minket a hazával kapcsolatban, az csak azért tudja ezt tenni velünk, mert alapvetően szeretjük a hazánkat. 

Beszéltél arról, hogy négy generáció szerepel ebben az előadásban, ez egy családtörténet, ami gondolom egyben rendszerező elv is. Hogyan alakult ki az előadás dramaturgiai íve? 

Egy család – négy generáció, számos különböző szemszög. Alapvetően a szeretet dominál, még akkor is, ha az életkorból és a szocializációból fakadóan máshogy viszonyulnak a különböző családtagok egy-egy kérdéskörhöz. Igyekeztem a különböző szemléletmódoknak megfelelően válogatni a verseket, hogy nyelvezetében és gondolatiságában stimmeljen ehhez a négy generációhoz.
Az előadás munkacíme az volt, hogy „Feleselő”. Én pontosan ezt szeretném: hogy feleseljenek egymással a családtagok, találkozzanak a különböző nézetek, de közben figyeljünk egymásra, ne lenyomni akarjuk a másikat, hanem megérteni. Az ellentmondó attitűdök és szemszögek ütköztetésével teremtjük meg a drámai feszültséget. 

Miben igényel másfajta előadói attitűdöt a versmondás a drámai szöveghez képest? 

Talán a táncszínházhoz tudnám leginkább hasonlítani a versszínházat. Egy hangulatváltás olykor fontosabb és beszédesebb, mint a következetes dramaturgia. A vers a létező legsűrűbb forma. A válogatásba nem is nagyon kerültek be terjedelmesebb és történetszerű versek. Lehet, hogy a vers elsőre kicsi alkotóelemnek tűnik, de maximálisan jelen kell benne lenni, hogy átadjuk a tartalmát, a hangulatát, a zeneiségét. Minden egyes kicsi vers-elemben sűrítetten ott az egész előadás. A színészi jelenlét épp emiatt a koncentráltság miatt nehéz: rengeteg tartalom és jelentés bújik meg akár csak egy szó mögött is.

A verseken kívül el fog hangozni bármilyen más szöveg az előadásban? 

Úgy sejtem, hogy kénytelenek leszünk beemelni más szövegeket is. Nem az érthetőség miatt, hanem mert van véleményünk. Ha valaki elmond egy verset arról, hogy „hazám, édes hazám, te velem csúnyán bántál”, a másik simán viszonyulhat ehhez úgy, hogy „elég legyen ebből, hogy csak szapulni tudod a hazádat”. Vitatkozni szabad, véleményünk lehet, sőt kell is, hogy legyen. Csak maradjon meg az egymás iránti tisztelet. 

Hogyan használod a bábot, mint formanyelvet az előadásban?  

Egyrészt lesz tárgyjáték: egy nagy asztalt képzelj el egy teraszon, ahol éppen befejeződött egy családi vacsora. Ami az asztalon megtalálható, azt fel lehet használni arra, hogy megjelenítsünk egy-egy hiányzó alakot, vagy felidézzünk egy távoli, mégis erős emléket. Használunk majd egy egyszerűsített bunraku bábot is – ez az életnagyságú alak lesz a dédi, aki valójában már nincs közöttük. 

Az előadás zeneszerzője Móser Ádám. Milyen szerephez jut a zene az ’édes hazám’-ban? 

Ádám nem csak zeneszerzője, hanem közreműködője is lesz a produkciónak: élőben fog zenélni az előadás alatt. A verseket általában vonós-, vagy pengetős hangszerekkel festik alá, Ádám hangszere viszont a harmonika, ami önmagában egy hordozható szimfonikus zenekar. A zene tulajdonképpen ugyanolyan teljes értékű és szuverén szereplője az előadásnak, mint a versek. 

Miért jó verseket olvasni és / vagy hallgatni? 

A versnél szabadabb műfaj a világon nincs! És ha valaki „megcsíp” egy költőt vagy egy verset, az nagy élmény. Szerencsére elég széles a paletta: mindenki találhat kedvére valót, akihez vagy amihez tud kapcsolódni. A vers lényegében egy kis performansz: van lüktetése, hangulata, mondanivalója. Engem mindig megnyugtat, amikor verset olvasok.  

Nádasdy Ádám
A hazafiúi hűségről 

Hazánkban, fiúk, nem szabad csalódni,
mert olyan az, mint az édesanyánk.
Ugyanazt főzi folyton, s hajtogatja:
hogy ezt szeretjük. »Egyél még, fiam!«
Konyhájában ütött-kopott edények,
ami meg új, az tőlünk idegen.
Falán a régi esküvői képük,
»Ugye szép asszony voltam?« – kérdezi.
Sosem volt szép. De ne vegyétek észre.
Menjetek el szépen, ne szóljatok.
A cipőnket nézhetjük nagy zavarban,
hogy csúnya asszony az édesanyánk.
S ha fényévnyire van már a szobája,
a távolságon hüledezni kár:
a lába közül bújtatok elő,
s a szaga végig ott lesz rajtatok.

Kányádi Sándor
Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.