1956, ahogy még nem láttuk
Mi történik, ha 1956 történetét nem történelemóraként, hanem élő, zenés, humorral teli színházi játékként meséljük el? 56 26, avagy A vak csillag című, október 23-án bemutatott előadásunkkal erre tettünk kísérletet. A kritikai visszhang szerint sikerrel.
Fergeteges színészi játék. Élő zene. Humor és tragikum. Legendák és valóság. Egy szinte üres tér, amelyben bármi megtörténhet.
A veszprémi Kabóca Bábszínház csapata az ország egyik legizgalmasabb, felnőttelőadásokat is rendszeresen létrehozó bábtársulata. (Öt.hu)
A színészek fergeteges játéka önmagában is revelatív erejű. (Veszprém Kukac)
Czéh Dániel, aki Sobri Jóska bőrébe bújik és egy valóságos betyár, erőt és derűt visz a történetbe. Markó-Valentyik Anna, a házmester, aki a kisember nagy hatalommal toposza, aki maga az ártás és gyűlölet, Kádár Jánosként pedig gyönyörű zászlótánca emlékezetes. Az előadás legintenzívebb alakja Kocsis Pál, aki sorsot, sőt sorsokat képes megjeleníteni ebben az eseményfüzérben. Hérosz ő, igazi, a valós történethez méltó. (Civil Rádió)
A zene sodró, magával ragadó, a színészek pedig mindent beleadnak, énekelnek, pontos koreográfiára mozognak, profin kezelik a bábokat, amelyek főként akkor „jönnek jól”, amikor valami brutális történik egy-egy szereplővel, a színpad előtt pedig nő a bábokból épülő hullahegy. A zenészek és a színészek előtt le a kalappal, ahogy a hatalmas díszletrádió előtt végig játsszák és éneklik az előadást, a felszedett utcaköveken dobolva pedig elementáris hatást érnek el. (Index.hu)
Az előadásban nem készen adjuk át a történelmet, hanem kérdezünk és tisztelettel játszunk vele.
A kritikusok fontosnak tartják, hogy az előadás egyszerre szórakoztat és szembesít. Hősökről, kisemberekről, gyűlöletről, bosszúról, szabadságvágyról és arról mesél, hogyan születnek a történelemből mítoszok.
Öröm, hogy ilyen szakmai visszaigazolásokat kapunk, de számunkra a legfontosabb a saját, veszprémi közönségünk véleménye.
Az 56 26, avagy A vak csillag ünnepi bemutató volt, de egész évadban játsszuk.
A következő előadás-időpontok (helyszín: Hangvilla)
- november 7. 19:00 – Az előadás után közönségtalálkozóra várjuk nézőinket, amelyen részt vesznek a színművészek, Mohácsi János rendező és Kovács Márton zeneszerző.
- december 3., 4. 19:00
- január 6., 7. 19:00