Bemutató-kavalkád októberben a Kabóca Bábszínházban
A 2024/2025-ös évadban színházunk azt a célt tűzte ki, hogy minél izgalmasabban fogalmazza újra repertoárját, ezért tizenkét bemutatót tartunk – ebből hármat rögtön októberben! 19-én, szombaton dupla premierrel jelentkezünk: délelőtt 10 órakor A szegény halász meg a túl sokra vágyó feleségét láthatják nézőink. A marionettszínházi előadásban nem csupán azt az egyszerű, de megszívlelendő tanulságot kívánjuk felmutatni, miszerint a kapzsi végül mindig pórul jár. Bemutatónkban arról is gondolkodunk, hogy ha számot vetünk rendelkezésre álló értékeinkkel és lehetőségeinkkel, és jól sáfárkodunk velük, látszólag szegényen is lehetünk nagyon boldogok. S míg Boráros Milada rendező az aranyhalak tipikus viselkedésének rejtelmeibe kalauzolja a színészeket, addig Markó Róbert, színházunk igazgatója is a próbateremben tölti napjait, hiszen a Szélkötő Kalamona című előadásunknak nemcsak szerzője, de rendezője is. A színészekkel és alkotótársaival közösen próbálják a főszereplő Rontó Pált mindenben segíteni abban, hogy a Kalamona által megkötött szelet kiszabadítsa. A paravános, kesztyűsbábos előadás ünnepi bemutatója ugyancsak október 19-én lesz, délután 16 órakor. S mindeközben a Veszprémhez sok szálon fűződő Danny Bain is újra hangszert ragadt, hogy ezúttal egy brazíliai tengerünnepre csábítsa a családokat. Gulyás Anna énekessel közösen mesélnek majd majmokról, kolibrikről, lajhárokról, és arról, hogy mennyire fel lehet bosszantani az Isteneket, ha ellopják a csilingelő hangszereiket. A tenger ünnepe című egzotikus és interaktív játékot október 26-án láthatják nézőink, Szántó Viktória rendezésében.
4+
A szegény halász meg a túl sokra vágyó felesége - BEMUTATÓ 2024.10.19. - 10:00
Nagy víz partján – megszólalásig hasonlít a Balatonra! – él a szegény halász meg a felesége, tisztes szegénységben és békében. Mégis többre vágynak... És egy napon a szegény halász a nagy vízből aranyhalat fog ki, aki – mint a tisztességes aranyhalak általában – teljesíti a halász három kívánságát. Meg a feleségéét. Ám az asszony egy idő után nem csak többre vágyik, de túl sokra is. És ez nem vezet jóra. Vagy mégis?
4+
Szélkötő Kalamona - BEMUTATÓ 2024.10.19. - 16:00
Amikor a főkirály, valamennyi királynak a királya nem adta a lányát Kalamonának, az fogta magát, és a Szelet megkötötte. És az egész ország-világban nem találtatott egyetlen teremtmény, aki a Szelet megszabadítsa. Csak a szegényember meg a szegényasszony legkisebbik fia, a Rontó – akinek életében nem sikerült még soha semmi – vállalkozott, hogy vadkanokon, ördögökön meg varázsos asszonyokon keresztül elmegy a hetedik világ végéig, hogy ott a Kalamona palotáját, s benne magát Kalamonát megtalálja, s hogy a megkötött szelet eloldja.
4+
A tenger ünnepe - BEMUTATÓ 2024.10.26. - 16:00
Mama Yeye a brazil tengerparton a Tenger Ünnepére készülődik, ám kiderül, hogy zenész kollégái elfeledkeztek a szertartásról. A pimasz Gugától kér segítséget, hogy ritmusos szamba dallamok kíséretében elmesélhesse Oludumare történetét, amelyben az Istenek megtanítják zenélni az emberiséget. Ám Guga mindenki orra alá borsot tör, mikor a gyermek majmocskák segítségével ellopja a hangszereket, és a majomzenekarral éktelen ricsajba kezd. Gyertek velünk és szerezzétek vissza a hangszereket, hogy elénekelhessük közösen az égi muzsikát!