Indul a 2024/2025-ös évad a Kabóca Bábszínházban

A veszprémi bábszínház egy rövid nyári szünet után ismét dinamikus évadtervvel nyitotta meg a 2024/2025-ös színházi évadát. Fókuszában még mindig a megújulás áll, bizonyítja ezt az is, hogy 12 új bemutatót terveznek a színházi évben. A számos premier nemcsak a magas színvonalú művészi munka közönség elé tárása miatt fontos, hanem azért is, hogy a Deák Ferenc utcai épületüket minél inkább olyan programokkal töltsék meg, ami leginkább illeszkedik a színház és a környezet profiljába. Ezt a törekvést szépen bizonyítja, hogy jelenleg is látható a Györgydeák György életművét bemutató kiállításuk a komplexum közönségforgalom által látogatott falain, illetve érdemes pár perccel korábban érkezni a programokra, hiszen Csizmadia Zoltán kerámiaképei is megtekinthetők az előadások előtt, vagy a szünetekben.

Toroczkai Csaba

A Kabóca műsorpolitikájában továbbra is fontos szerepet játszanak a felnőtt bábszínházi előadások. Idén még havonta egy hétfő esti alkalommal, de 2025 januárjától már két alkalommal várják majd a felnőtt közönséget. Ennek a sorozatnak lesz kiemelt eseménye A meggyfa meséje című premier, mely a vadonatúj felnőttbábszínházi nemzetközi fesztiváljuk nyitóelőadása lesz. Krámer György meghívott vendég elmondta, hogy beszélgetéssorozatot indít szintén havi egy alkalommal hétfő esténként a színházban – a sorozat első, októberi eseményének meghívott beszélgető partnere Dr. Gelencsér András lesz.   

Markó Róbert igazgató úr hangsúlyozta, hogy ősszel a bérletes előadások szervezése kerül fókuszba, s büszkén jelenti ki, hogy sikerült a V-busszal megállapodásra jutniuk, miszerint a szolgáltató kedvezményes áron szállítja majd a veszprémi gyerekeket a Kabóca Bábszínházba. A sajtótájékoztató felszólaló vendége volt Polgári István, aki szintén megerősítette az együttműködési szándékot.

A társulat összetétele is változik az új évadra. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Bábszínész osztályából négy hallgató is csatlakozik a kabócákhoz a gyakorlati félévére, hiszen a 12 új bemutató jelentős színészi munkát is megkövetel a csapattól. Színművészként csatlakozik még a Junior Príma-díjas Markó-Valentyik Anna és Czéh Dániel is, a bábszínház műhelyének pedig Horváth Márk lett a vezetője. Kerekes Péter, a Kabóca Bábszínház korábbi műhelyvezetője nyugdíjba vonul, de előtte még szakmai munkájának elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehetett át augusztusban a Pesti Vigadóban.

A Kabóca Bábszínház szeretettel várja nézőit a bérletes előadásain, és az októbertől induló hétvégi matinékon!

4+

Szélkötő Kalamona

Amikor a főkirály, valamennyi királynak a királya nem adta a lányát Kalamonának, az fogta magát, és a Szelet megkötötte. És az egész ország-világban nem találtatott egyetlen teremtmény, aki a Szelet megszabadítsa. Csak a szegényember meg a szegényasszony legkisebbik fia, a Rontó – akinek életében nem sikerült még soha semmi – vállalkozott, hogy vadkanokon, ördögökön meg varázsos asszonyokon keresztül elmegy a hetedik világ végéig, hogy ott a Kalamona palotáját, s benne magát Kalamonát megtalálja, s hogy a megkötött szelet eloldja.

BŐVEBBEN

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!